Nem csak beszélni – Beszélgetni is!
2007-ben jelent meg az első tudományos munka: „A beszédészlelési és beszédmegértési zavarok az anyanyelv-elsajátításban” címmel, mely az…
Anitát nagy szeretettel ajánlom. Az unokámnak a CogniPlussal hatalmas előrelépés lett a tanulás terén. A koncentráció képessége sokat fejlődött. A figyelme is szépen rendeződni látszik. Összegezve mi nagyon elégedettek vagyunk Anitával a munkájával. Örülök, hogy megismertük Őt.
“Szívből ajánlom Anitát minden iskolába készülő óvodásnak. Szeretettel, odafigyeléssel alakítja a fejlesztőórák légkörét. Szakmailag felkészült és elkötelezett. A fejlődés nála örömteli tevékenység mellett valósul meg. Lányom mindig örömmel megy hozzá és alig várja a következő “Anitás fejlesztést.”
“Anitához egy kis tanulási nehézséggel érkeztünk, alapos vizsgálat után kiderült, hogy hallási túlérzékenysége van a kislányomnak. Anita az AIT/FST Hallástréninget javasult, melynek hatására várhatóan csökken Kislányom auditív érzékenysége. Ezen kívül még más -számomra addig ismeretlen - vizsgálatokra is elküldött minket, amelyek eredménye és az orvosi vélemény is segített nekünk. Nagyon pozitív, hogy sokféle dolognak utána néz, folyamatosan képzi magát, hogy ezeket az elsajátított technikákkal a gyerekek segítségére legyen. Hamar egymásra hangolódtak, Anita kedves személyisége és segíteni akarása nagyon nagyon sokat segített ebben 🙂 Több tanulási technikát tanított, amelyet az iskolarendszer nem mutat meg a gyerekeknek. Ez sokat segít a dolgozatokra való felkészülésnél, memorizálásnál.

Kapcsolatfelvételhez kérlek kérj visszahívást a kapcsolati űrlapon keresztül és jelöld meg, hogy mikor hívhatlak vissza. Köszönöm!